2011. november 18., péntek

Euripidész: Alkésztisz


Szatírjáték a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában
2002-es TV-felvétel

rendező: Bocsárdi László
zeneszerző: Könczei Árpád
operatőr: Szántó Viktor
dramaturg: Sebestyén Rita
fordító: Devecseri Gábor
jelmez: Bartha József
díszlet: Bartha József

szereplők:
Szakács László (Apollón)
Veress László (Halál)
Molnár Gizella (Öregasszony)
D. Albu Annamária (Asszony)
Bartha Boróka (Lány)


A nagy ógörög tragédiaírói triász időben harmadik tagja, Euripidész az athéni demokrácia alkonyán élt. Drámáiban az istenek rendje nem az igazságosság és a boldogulás, hanem a vívódások forrása. Az istenek úgy rendelik, hogy Admétosznak, Phérai királyának meg kell halnia. Életét azonban kiválthatja egy önkéntesen halálba menő áldozat, szól az ítélet. A király idős apja nem hajlandó fiáért megválni a földi léttől, nem úgy Alkésztisz, Admétosz szerető felesége, két gyermekük anyja. Admétosz elfogadja az áldozatot, és Alkésztiszért eljön a Halál. Az özvegy király és árváinak gyászát messziről jött vendég zavarja meg, akit ősi szokás szerint pazarul ellát a házigazda, anélkül, hogy bánatával terhelné. A titokzatos vendég Héraklész, jutalmul új feleséget vezet Admétosz elé. Minthogy az istenek ajándéka, Admétosz házába fogadja a lefátyolozott nőt, akiről hamarosan kiderül, hogy nem más, mint a halálból visszatért Alkésztisz.


Kép
Formátum : S-Mpeg 4 v2
Microsoft MPEG-4 V2
Duration/String : 1ó 12perc
Adatsebesség : 1 229Kbps
Szélesség : 352képpont
Magasság : 288képpont
Képsebesség : 25,000fps
Hang
Formátum : MPEG Audio; MP3
Adatsebesség : 56,0Kbps
Csatorna : 2csatorna
Mintavételezési gyakoriság : 22,05KHz


http://data.hu/get/4432169/Alkesztisz.part1.rar
http://data.hu/get/4432170/Alkesztisz.part2.rar
http://data.hu/get/4432166/Alkesztisz.part3.rar
http://data.hu/get/4432171/Alkesztisz.part4.rar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése